HTML

MO 2.0 Vélemények, javaslatok. Remény?!

MO 2.0 Vélemények, javaslatok egy jobb MO reményében.

Friss topikok

Linkblog

A nagy kérdések kis kérdéseinek ideje

2009.11.23. 12:23 eMeL



Hétfőn szavaz a parlament Tóbiás József és Puch László párt- és kampányfinanszírozási javaslatáról is, amely valamelyest átláthatóbbá tenné a pártok gazdálkodását, például kötelezné azokat, hogy minden más magyar gazdálkodó szervezethez hasonlóan tartsák be a számviteli törvény előírásait. ... Mivel a javaslat kétharmados, a Fidesznek pedig saját elképzelései vannak a párt- és kampányfinanszírozás kérdésében, szinte garantált a bukás. link


Már korábban is írtam arról fórumokon, hogy teljesen felesleges ilyen törvény csomagokat benyújtani. Hosszú a tapasztlati lista, hogy nem működhet, és ha megkérdezünk jobbos vagy balos emberkéket, akkor azok azonnal kijelentik, hogy a csomag egésze a másik fél számára kedvezőbb, így elutasítják azt.
Mint látjuk az ilyen nagyléptékű nekibuzdulások nemcsak halálra vannak ítélve, de alkalmasak arra is, hogy a zilletékeseknek ne kelljen színt vallani, elkerülhessék a komoly problémákra vonatkozó válaszokat. Még a végén kiderülne róluk, hogy a király meztelen.

A javaslatom. Ne erőltessük, amit nem lehet, de tegyünk meg mindent, amit meglehet.

Ne csomagokat terjesszünk be, hiszen azok összetettségüknél fogva végtelen hosszú vitára vannak ítéltetve.

Ha nekünk (nemzeti karakterünk miatt) nem sikerül átgondolt, átfogó és teljeskörű megoldásokat építeni, akkor legalább a részeredmények elérését tűzzük ki célul. Az sem rossz idea, ha jól csinálják! [Lásd a Katedrális és Bazár ideológia ütközését].

Vegyünk ki egy-egy fontos gondolatot ezekből a csomagokból és csak azt az egyet szavaztassuk meg.
Aztán a nyilvánosságnak magyarázza el a politikai "elit", hogy miért is nem fogad el olyan "apróságokat", hogy miközben egy önfoglalkoztató, a minimálbért alig túlhaladó bevételt elérni képes törpevállalkozónak a nagyvállalatokkal azonos könnyvviteli fegyelemmel kell eljárnia a pártoknak elegendő egy kockás füzetbe bevezetni a pénzügyeiket, úgy hogy mindenféle bizonylat nélkül csek beírják, hogy "költség".

Egy-egy kérdés, hogy minden egyes kérdésre egyértelmű igen/nem választ kell adni. Na az megmérettetés lenne.
Ideje lenne ilyen egyenkénti tételekből összeállítani egy néhány tucatnyi egymondatos kérdést. Aztán ezeket egy parlamenti délelőttön névszerinti szavazással megszavaztatni.

Személy szerint adddig nem akarok egyetlen politikust sem hallani, amíg ezt az ötletet --vagyis a legégetőbb erkölcsi, működési alapelvekben színvallást, valóban megvalósíthatóan-- nem terjesztik fel, mintegy megmérettetésként.

Mert hát valljuk be, a lényeg az ország szekerének előbre billentése lenne és ha ez nem megvalósítható katedrális építéssel, akkor egy-egy ilyen kérdéssel [vagyis apró lépésekkel] vihetjük előre a nagy magyar bazár fejlődését.

Van egy kedvenc filmem. Zeffirelli Napfívér, Holdnővére.
Bár tagadhatatlanul csöpögős és kicsit rózsaszín, de ide illik az egyik Donovan betétdal szövegének egy részlete: (nem szószerint, csak ahogy az "eszembe gyün")
Követ kőre nap mint nap, így épül a műved


43 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://emel.blog.hu/api/trackback/id/tr521545895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.11.23. 15:12:02

Hi eMeL,

nem rossz ötlet, sajnos a realitása annyi, mint az én "teljes transzparencia" elképzelésemnek.

Annak a lényege az lenne, hogy minden közpénzből történő költés bekerülne egy hatalmas hierarchikus online adatbázisba. Azaz minden közintézmény, állami cég, alapítvány és alapítványi cég, párt, önkormányzati intézmény stb., plusz az állami/eu/önkormányzati támogatású pályázati projectek minden ki- és bemenő pénzmozgása rögzítve lenne, az APEH számlaadásra vonatkozó előírásainak megfelelő információtartalommal (tehát pl. 10 tekercs Crepto WC papír, TESCO Budaörs, 10x68Ft+ÁFA stb.).

Természetesen azért, hogy ne kelljen duplán dolgozni, sokféle import/export lehetőséget kellene készíteni hozzá (pl. a bér- és járulékadatokat az ABEV-ből vehetné át, a vásárlásokat egységes állami elektronikus megrendelési és számlázási rendszer segítené). Minden pénzmozgásnak 8 munkanapon belül be kellene kerülnie, az adatok valóságtartalmára ugyanolyan szabályok vonatkoznának, mint az adóbevallásra. Felmentést csak törvényben meghatározott, egyébként is államtitkot képező projectek kaphatnának. Az adatbázis bárki által szabadon kereshető és lekérdezhető lenne.

Előnyei:
-- teljesen átlátható gazdálkodás
-- bárki által követhető pénzmozgások
-- jelentősen csökkenne a korrupció
-- naprakész adatok intézményi/ágazati/országos szinten
-- nem kellene ezerféle egyéb kimutatás, összesítés, jelentés
-- ha jól ki vannak alakítva az import/export filterek, működtetése nem igényelne jelentős többletmunkát

A rendszernek természetesen teljesen egységesnek és platformfüggetlennek kellene lennie, ez leginkább böngészőalapú kliensekkel lenne elérhető. Szerveroldalon a Google-nél jól bevált, rengeteg egyszerű PC-ből álló konténer lehetne a megoldás, Linux oprendszerrel (így egy 30000 gépből álló rendszer sem kerülhetne többe 4-5 milliárdnál).

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.11.23. 15:20:54

@dark future: Támogatom ;) Valami hasonló jutott már nekem is eszembe.

Első lépésként nekem az volt a javaslatom ebben a témakörben, hogy az államigazgatásban is be kell vezetni a gazdasági életben ismert könyvviteli módszereket és a számlázást.

Amit írsz az nem más, mint a nagy állami főkönyv nyilvános lekérdezési felülete.

Most az a megoldásuk, hogy valamiféle határozatokat hoznak vagy törvényre hivatkoznak majd ezek alapján utalnak összegeket; persze követhetetlen a rendszer, hogy ki miért kinek mennyit utalt.

Csak az átláthatóság javítása céljából én megfordítanám és csak számlára lehet kiutalni pénzt a költségvetésből. Akinek jár valami az számlát készít, tételesen feltünteti milyen jogcímen mennyit kér és hivatkozik vagy törvény számára vagy határozatszámra illetve költségvetési tételsorra.
Percre pontosan követhető lenne a költségvetés kiadási oldalának állapota is ;)

anyátok 2009.11.23. 16:10:50

Veled is, és dark future-rel is teljesen egyetértek - de én is pontosan tudom, hogy ez nem megy a jelenlegi politikai elitnek nevezett rablóbandával (tisztelet a kivételnek).

Walter Melone (törölt) 2009.11.23. 16:36:52

Sziasztok!

a legmesszebbmenőkig támogatnék minden olyan kezdeményezést, ami a közélet megtisztulását eredményezné. Ha "csupán" a korrupciót sikerülne legyőzni, már akkor is pezsgőt bontanék.

Tetszenek az ötletek.

eMeL ötletéhez annyit, hogy ezt talán független képviselő kezdeményezhetné. Úgy értem, más nem fogja. Ők meg sajnos nincsenek olyan méretű potenciállal ellátva, hogy végigvigyenek egy ilyen ügyet.
Talán létre lehetne hozni valamilyen civil "akciócsoportot", aki valahogy segíthetné az ilyen törekvéseket.

dark future:
Simán megoldható lenne amit mondasz. Két gondom van vele.
1.) A kiadások jelentős része nem "számlás". Ezek támogatások, lehívott garanciák, egyebek. Ezeket nem tudod számlássá tenni, mert az a fogadó félre róna olyan kötelezettséget, amit nem biztos, h tud, akar vállalni.
2.)A csalás lehetősége ettől még nem szűnik meg. Az input oldalon ugyanis bármit be lehet tölteni (még akkor is, ha nagyjából automatizált a rendszer). Gondolj csak a vagyonnyilatkozatokra.
Régi mániám, és nem akarok ezzel pártoskodásba kezdeni, de Lévai Anikó 22 db ingatlant vásárolt 2001-2007 között, miközben több gyereket szült, tehát mondhatjuk, h az idő nagy részét kismamaként töltötte.
És ennek semmi következménye. Nincs egy APEH vizsgálat, semmi. Pedig nyilvános adat.

Attól tartok nem tehetünk egyebet, mint rázzuk a láncunkat, meg vonyítunk éjjelenként. És, ha hagyják ezt nekünk, lehet még boldogok is leszünk..........

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.11.23. 16:47:55

@Walter Melone:

Tudom, hogy rengeteg érdek sérülne (épp ezért nincs realitása), de az én idealizált állammodellem így működik :-).

Persze, sokaknak nem tetszene a szoros gyeplő, nem tetszene, hogy minden közalkalmazott keresete publikussá válna, nem tetszene, hogy a támogatásokat minden esetben nevesíteni kellene, nem tetszene, hogy számlát kellene adni mindenről. De ez lenne a játékszabály. Aki ezt nem fogadja el, az ne menjen közalkalmazottnak, ne pályázzon állami támogatásra, ne bizniszeljen az önkormányzattal.

Igazad van, a csalás ettől még nem szűnne meg, de egy nagy lépéssel beljebb lennénk. Ha ezzel megvolnánk, utána majd jöhetnének a jogi következmények is.

Szorgos sajtómunkások bányásznának az adatbázisban, pártkatonák ismerkednének az sql-lel, a választások előtt mindenféle kimutatásokat lehetne készíteni a pénzek felhasználásáról.

dzsek szperó 2009.11.23. 17:24:58

@anyátok:
"ez nem megy a jelenlegi politikai elitnek nevezett rablóbandával (tisztelet a kivételnek). "

Sajnos teljesen egyetértek.

@Walter Melone:
"Attól tartok nem tehetünk egyebet, mint rázzuk a láncunkat, meg vonyítunk éjjelenként. És, ha hagyják ezt nekünk, lehet még boldogok is leszünk.........."

Ezt értem ,de nem szeretem. Ennél többet tehetünk, mert hogyan számolunk el a gyerekeinkkel? Ez --a 30-40-50 a végtelenig és tovább... --- korosztály alakítja a társadalmat.
A politikusi dzsentri 400 fő, bár nagyon irritál és elkeserít, ahogy a társadalmunkat lebutítja, nem döngölhet bele minket a sárba. Nem vagyok hajlandó a lánchoz kötődni!! Azok az idők elmúltak.
Vagy nem? Ez nem is idő kérdése hanem a fejekben való történés kérdése?
Szóval emel ötlete mint minden ötlet kiváló. Hogyan csináljuk meg?
Valaki okos ember legyártja a kérdéseket és bombázzuk vele a Választási Bizottságot? Mert képviselő nincs ,aki benyújtja, ha van leszavazzák. Ebben egyetértenek. Szegfű elvtárs azt mondja a Narancs méltóságos úr nem akarja, a Narancs méltóság pedig azt, hogy a Szegfű. És ezzel el vannak. Lekommunikálják a szavazó bázisuknak és ezt elhiszik. Lemutyizzák, hisz mindkettő a zavarosban halászik. / KFT: Vérlázi Tó c. száma!!!/
Hogyishívják néni már el kezdte a kellemetlen népszavazási kérdések feltételét, de ismert a felháborító eredménye.
Pedig ezért kellene kimenni az utcára.
Más megoldást én sem látok. Szerveződni, kérdést feltenni, aláírást gyűjteni, amíg meg nem emelik, Alkotmánymódosítással.
Belülről a Bolondok Házából ne várj semmit.

Walter Melone (törölt) 2009.11.23. 17:31:14

@dzsek szperó:

Sajnos a jelenlegi (és ahogy a dolgok állnak jövőbeni)politikai elit nem akarja engedni, hogy a civil kezdeményezések, még ha oly tisztességesek is, eredményesek legyenek.

Nekem van egy tervem, hogyan lehetne meg hackkelni a parlamentet, csak még kicsit kiforratlan.
A lényeg, hogy eredményt csak úgy lehet elérni, ha birtokon belülre kerülünk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.23. 18:03:03

A linkelt cikk tetszett, a vicc az, hogy egy darabig használtam is fetchmailt, sajna vannak gyíkjai még mindig.

A postról: számomra majdnem egyértelmű, hgy ezeknek csomagoknak nagy része csak azért csomag, hogy az egyik fél valamilyen indokkal elutasíthassa és fikázhassa a benyújtót, míg a másik az elutasításért fikázhasson, és így mindenki jól jár, csak mi nem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.23. 18:05:54

@dark future:

és nőne az informatikai műveltség. Na, ez egy előny lenne. :)

kovaxx 2009.11.23. 18:20:17

Hi, Emel, ez a direkt marketing nagyon erős(:)),

Teljesen igaz, hogy a nagy törvénycsomagok megteremtik az elutasítás lehetőségét, sőt néha kénytelen elutasítani egy csomagot egyes elemei miatt.

Ugyanakkor olyan kérdésekben amik konszezusos módon rendezhetőek pl környezetvédelem, vagy bármi más amiben van egy olyan témakör amit senki sem akar ellenezni különösebben, ott elég hatékonyak a csomagok mert nem kell mindent egyenként megtárgyalni.

Viszont az igaz, hogy ez a módszer inkább az USA-ban működik jól, ahol a nagy politikai viták ellenére azért van egy alapvető tisztelet a másik fél iránt a törvényhozásban.

De hát ha a választók azt akarták volna, hogy az MSZP kétharmados törvényeket tudjon alkotni akkor kétharmadosan választották volna őket meg még anno. Ezért aztán teljesen felesleges beterjesztgetni saját javaslatokat olyan témákban amik kétharmadosak, mert erre nincs meg a felhatalmazás. Ilyen témákban csak előzetes egyeztetés lenne a járható út, de jelen körülmények között Fidesz faragna magán 10-20%-ot ha elkezdene kiegyezni az MSZP-vel.

ibafaipap 2009.11.23. 18:41:13

Hali! Ennél összetettebb az ügy, sajna a leghatékonyabb megoldás a kisebb parlament, kevesebb önkori testület= kevesebben lopnak képlet.

dzsek szperó 2009.11.23. 19:24:33

@kovaxx:
"De hát ha a választók azt akarták volna, hogy az MSZP kétharmados törvényeket tudjon alkotni akkor kétharmadosan választották volna őket meg még anno."

A pécsi és józsefvárosi választókat elnézve sem akarják, hogy 2/3 döntéseket hozzon bárki, hisz a választók 25-35 %- a megy el szavazni. Később se lesz másként.
És mégis 2/3 os döntések születnek majd.
Nem hiszem, hogy a választók a választáskor arról voksoltak, hogy nem akarnak reformokat, rendet, korrupció nélküli országot. Csak arról, hogy ezt ki vezényelje le.
Az egészségügyi reform nem volt 2/3-os és mégis megakadályozta az ellenzék a népszavazással. Érdekes ezt lehetett. A költségtérítésről, pártfinanszírozásról nem lehet.
Szégyen a kormánypártokra és szégyen az obstruktív ellenzékre, hogy idáig juttatta az országot. Itt nem csak a csőd közeliség az érdekes, hanem a morális lenullázódás, a gyűlölet keltése.

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.11.23. 20:14:41

@dzsek szperó: "Itt nem csak a csőd közeliség az érdekes, hanem a morális lenullázódás"

És a korrupcióban nem a mértéke, a társadalomnak okozott kár összege a legnagyobb kár. Ez az összeg a társadalom egyébb költségeivel összevetve elviselhető lenne, rosszmájúan fogalmazva akár a demokrácia 'ára' (Churchillel élve) is lehetne.

Nem az összegszerűsége miatt nagyon veszélyes, hanem mert folyamatokat gerjeszt és megakadályozza a tiszetes verseny, a korrekt piac működését.

Ha a korruptak győznek a versenyben, akkor a jók, a tisztességesek és tartással rendelkezők veszítenek. Micsoda antikatharzis!
A tisztességesek és jobbak (munkájukban, teljesítményükben, az értékteremtésben) vagy elmenekülnek, máshová viszik tőkéjüket, tevékenységüket vagy elbuknak. És ha a jók buknak el, akkor a gyenge teljesítmény a győztes.

Az egész társadalomból kivész a versenyláz, a vállalkozókedv, a teljesítési kényszer. Akkor pedig az 1% korrupt gazember egy egész országot képes tönkretenni. Nem csak a közvetlen pusztítás a csapás, hanem az egész ország morális és teljesítmény vesztése, amelynek következtében a globális versenyben az egész társadalom értékelődik le, tűnik el a sűlyesztőben.

dzsek szperó 2009.11.23. 21:50:40

nol.hu/belfold/debreczeni_jozsef__nekrolog

idézet a cikkből

"Ennek második oka a demokrácia intézményeit működtető magyar politikai osztály a maga gyengülő teljesítményével és erősödő önzésével. Mérhetetlen korrumpálódásával és felelőtlenségével. A fő bűne, hogy túlzottan kiszolgálta, sőt gerjesztette a társadalom kádári gyökerű elvárásait.

Borzalmas nagy árat fizetünk a Kádár-rendszerért. Mert meggyőződésem, hogy ma is az akkor kialakult mentalitások és stratégiák dominálnak az emberek viselkedésében. Ám abban, hogy ez ilyen sikeresen túlélte a rendszerváltást, ismét csak az elit felelőssége játszik döntő szerepet, amely maga is ezeket az eszközöket használja a saját érvényesülése során, s így érthetően nem tett azért, hogy megszerettesse a demokráciát, a szabadságot, a felelősséget az emberekkel. Mert mindezeket valójában ő maga se szereti! Szívesebben szolgál egy gazdát, minthogy ezekkel a bonyolult és nehéz dolgokkal küszködjön..."

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.11.24. 16:29:42

Ez a név szerinti szavazás dolog jó ötlet, azért ciki arccal bevállalni, hogy "én igenis lopni akarok".

1.
Az alapvető gond valahol mégiscsak az, hogy kevés pénzt kapnak a pártok. Ami persze elsőre felháborító, meg minden, de azt a 1-2-5 milliárd forintot, ami kell a kampányhoz így is úgy is begyűjtik valahogy. A kérdés csak az, hogy ezt látható, törvényes úton biztosítjuk-e, vagy "rákényszerítjük" őket a lopásra. Nem állítom, hogy ha reális kampánypénzeket kapnának, automatikusan megszűnne a korrupció, azt viszont igen, hogy egy jó részét vissza lehetne szorítani (ami egyből megy a pártkasszába).

2.
Elvonatkoztatva az általános politikusutálattól (ami jogos). Szerintem ez egy szakma. Amit ha jól művelnek, jól hoznak meg fontos döntéseket, reális és megvalósítható terveket dolgoznak ki (és végre is hajtják) akkor igenis értékes és meg kell becsülni. Ha azt szeretnénk, hogy ne csak a selejt menjen politikusnak, hanem az is, aki a versenyszférában _is_ érvényesülne, annyira tehetséges, azt meg kell fizetni. Pár napja ment az össznépi anyázás, hogy hú de sokat keresnek a rektorok. Hát basszus, ki keressen sokat, ha nem egy egyetem vezető?! (ha jó az egyetem, és az illető letett valamit az asztalra)

3.)
Én szívem szerint az összes politikus összes költségtérítését bankkártyás átutaláshoz kötném. Azt azért nehezebb hamisítani, mint valami ilyen olyan számlát. Ja, hogy számla sem kell, csak bemondás alapján megy? pff...

4.)
A korrupcióval nem az a legnagyobb baj, hogy lopják a pénzt is az hiányzik. Hanem az, hogy iszonyúan visszaveti az adómorált. Ki akarja a fizetése 50-60%-át befizetni, ha megvan róla győződve, hogy ellopják?

5.)
Érdekes ötlet ez a fontolva haladás, akár még működhet is. Csak ez a zavaros épp megfelel a parlamenti pártoknak, ezért nem hiszem, hogy ebben lesz előrelépés. Meg tényleg, annyira összetett ez az egész korrupciós mechanizmus, hogy nagyon nehéz követni a pénzt útját. Azért alapvetően nem úgy működik, hogy kiveszek egy zsák lóvét. Ilyen olyan cégeknek szánt kamu megbízásokkal, kicsit nagyobb árakkal, kölcsönös szívességekkel, amiket marha nehéz kiszúrni. Szóval nem tudom, hogy egy ilyen bonyolult folyamatot lehet-e mini-javaslatokkal apránként megszűntetni?

jaegtoer 2009.11.24. 18:30:20

@Non est volentis:

Szia NonEst!

A pártok pont annyi pénzt kapnak (arányaiban), amennyit egy átlagos keresetű munkavállaló, akinek meg kell oldani a lakhatást, és a munkaerejének az újratermelését, a családalapítást és a gyerekeket egyelőre hagyjuk is.

Most, hogy IMF, meg facom-bacom hitellel élt túl az ország egy krízist, netán csődöt, még el sem múlt a krach, máris megkezdődött-folytatódott a kampány. Már novemberben.

Nem lesz rövidebb, 2 hónapos vagy valami ilyesmi, hanem féléves lesz. Mer' fussa rá. A járvány miatti oltás az térítésköteles, de a féléves kampányra arra futja, arra van zsé.

Na erre mondom, lámpavasat nekik, aztán megbeszélhetjük az új jelöltekkel hogy mire gondolunk. finanszírozásilag.

anyátok 2009.11.24. 19:38:01

1. Már a kéthónapos kampányt is unja mindenki az érdekeltek kivételével.
2."A leghatékonyabb megoldás a kisebb parlament lenne" amint azt valaki már megírta. És "kevesebb önkori testület= kevesebben lopnak képlet" na igen.

Egyébként nekem már az is öröm, hogy akadnak, akik nemcsak vinnyognak, hanem éppeszű ötleteket is képesek földobni, ha csak szcifi jelleggel is...

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2009.11.24. 20:14:51

Sziasztok!:)

Remélem, most harmadszorra átmegy. Szóval azt írtam le, hogy az megy a Parlamentben, mint az óvodában, én akarom, te nem akarod, és akkor nem lesz semmi, de akkor is, bimbibim, te vagy a hibás!:(

Mivel a pártpénzek háttérforrásai fel vannak osztva, már rég megszerezték azokat a támogatott közbeszerzési projekteket, ami a kasszába nyomja a pénzt, így a háttérvilág újrafelosztása most senkinek se érdeke, főleg a szadesznak, lsd. Metro4. Így eleve bukott a kezdeményezés.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2009.11.24. 21:31:32

@jaegtoer: egyetértek!:D

@Non est volentis: én se akarnák befizetni többet adóban, de muszáj!:(( És éppen ezért tartom pofátlanságnak, hogy meg eltüntetik a saját zsebükre! Oldják meg a párttagdíjból!!Az egyházat se, de főleg a szakszervezeteket se az állam finanszírozza, nem? Mivel különb egy párt??? Mert ők vannak a hatalmon?? Milyen hülyeség ez? Termeljék ki a jussukat tisztességesen!:(

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.11.25. 02:35:36

@Letícia: A világban rendnek kell lennie. És mivel a világban az értékmérő a pénz, az határoz meg valamiféle rendet. Sajnos nem túl pontos értékmérő (hiszen egy jó orvos vagy jó tanár is kevesebbet keres mint egy semmirekellő celeb, de ez van... ez a rend).

A rend része, hogy aki nagyobb társadalmi hasznossággal bír, annak több jusson ebből a pénz nevű vágykielégítőjáték-zsetonból. Valamint ha valakinek a döntései nagy hatással bírnak (példa egy cégvezető, érdemi döntéshozó), akkor azt meg is kell fizetni. Egyrészt hogy figyeljen oda a döntéskor (ne kergessen valahol máshol zsetonokat) másrészt hogy a legjobbak kerüljenek döntési pozícióba.
Egy -egy döntéssel sok száz-ezer-millió más ember életéről (anyagi jólétéről, politikusként akár direktben az életbenmaradásáról is! dönthet). Szóval a törvényhozók, különösen a kormánytagok anyagi megbecsülése nem lehet kissebb, mint a nagyvállalati vezetők díjazása. Ez az ésszerű.

Az egy másik kérdés, hogy ha valaki felült egy polcra, az alkalmas-e és hogy megérdemli-e a nagy zsozsót. De ez a kérdés nem a nagy-teljes-átfogó rendre vonatkozik; hanem konkrétan az adott szereplőkre. Mondjuk zűrös a magyar állami döntéshozók 70-80-90%-a, de még a magánszférában is legalább 50% szerintem. De ez akkor is egy másik rendszer hibája, mégpedig a kiválasztásé. Politika esetén a választók "alkalmatlansága" okán kerülhetnek tűzközelbe alkalmatlanok, érdemtelenek. De még emellett is, ha nem oldjuk meg a politikai elit bérezését, akkor csak a korruptak mennek politikusnak, akik lopni akarnak. Beépítjük a kontraszelekciót. Magunk alatt vágjuk a fát, mert a megspórolt pénz csak aprópénz a kár mellett. Ha meg adott személy érdemtelen, azt ki kell penderítenie a "cég" tulajának. Ügyvezető esetén a részvényeseknek vagy a tulajnak, politikus esetén a választóknak.

A kampány egy másik menet.
Alapból el kellene dönteni, hogy a politika mosópor-e. Mert ha nem (talán egy fokkal komolyabb a döntés), akkor tiltani az "árúreklámot". Szóval óriásplakáton párt neve nem menő.

Köszönöm, két szavas hívómondatokból, jelszavakból nem kérek. Az nem alkalmas a döntés előkészítésére, így nem is kellene állami bevételekből finanszírozni. Politikai pártokra, azok téziseinek megismerésére azonban szükség van. Ezért inkább vitákban, ismertető füzetekben és honlapokban jelenjen meg a kampány (meg persze tömegrendezvényekben, ha már ezt szeretik). Erre juthat közpénz.

A tv reklám pedig teljesen felesleges, korrekt moderátorral vezérelt és szakértőkkel kontrolált vitákban jelenjenek meg a köztévében. Annak azért adunk pénzt, hogy legalább négyévenkénti egy-két hónapig adjanak korlátlan időt az értelmes tájékoztatásnak és vitáknak.

B1papa 2009.11.25. 09:44:31

Semmire sem megyünk egymás nélkül. Csak tömegmozgalmak, illetve a tömeg elrettentő fizikai ereje az, amit a választott vezetők komolyan vesznek. Bármit kitalálhatunk, megszavazhatunk, akkor sem változik semmi, ha a társadalom egyes fontos kérdésekben nem tud egy emberként megmozdulni.Példaképpen említem: mit fogtok tenni, ha minden okszerűség és törvényszerűség ellenére drasztikusan felemelik a csatornadíjat? Kimentek tüntetni, kiborítjátok valóban a bilit a pesti aszfaltra, vagy csak sunnyogunk és fogunkat szívva kifizetjük. Mert ha az utóbbi, akkor megint emelni fognak, és mi sohasem fogjuk megtudni, hogy mire költötték.

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.11.25. 10:55:45

@B1papa: Néhány amcsi filmből szerezhetők sztereotípiák, miszerint nem kell mindenre pártot alakítani.
Nyugdíjasok pártja, cigánypárt, stb.
Kapásból az első kérdés: mit tegyen a nyugdíjas cigány? Melyik pártba lépjen, melyikre szavazzon?
Ez "arrafelé" (nekem aki nem jártam ott) úgy tűnik másként működik.

Vannak *nem* politikai szervezetek, amelyek valós szakmai, elvi alapon állnak, egy-egy adott ügyre koncentrálnak és tagsággal bírnak.
Ezek szakértői és vezetői konzultálnak a pártok szakpolitikusaival (elhiszik hogy azok nem hazudnak a pofájukba, mert csak EGYSZER tehetik meg, onnan vége a kapcsolatnak).
Aztán a tagjaiknak (akik megbíznak bennük, hiszen ezek nem politikai, hanem szakmai szervezetek) javaslatot tesznek: "nekünk sok unokát nevelő, cigány nyugdíjasoknak az XXX párt kínálja a legmegfelelőbb jövőt".
Nem kell tömegdemonstrálni, nem kell minden embernek direktben politikai tevékenységet folytatni, hanem csak a kompetens szakmai-érdek képviselőinket felhatalmazni, hogy úgy kezdjék a mondatukat a pártokkal való találkozásban, hogy: "160 ezer választót képviselünk, a legutóbbi választáson --a felmérések szerint-- 60 ezer ember a mi javaslatunk szerint is szavazott".
Aztán a pártfunkci kezdheti összeszarni magát: ha ezeket megharagítom ugrott akár 100.000 szavazatunk, oda lehet a kormányzás, sőt [horribile dictu] még nekem sem jut konc a következő kormányzásból.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2009.11.25. 19:39:26

@eMeL: az a baj, hogy aki józan, alapból nem hisz egyetlen politikusnak se, tök mindegy ki moderálja és hogy rendezik le. Én pl. nagyon ki vagyok ábrándulva belőlük. Mindegyik hazudik...

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.11.25. 23:30:20

@Letícia: Az odáig korrekt, hogy a politikusok mint olyanok (he-he-he) nem lehetnek tökéletes úriemberek, szakmai ártalom.
Egyetértek, a magyar eresztés különösen gyatra.

De ettől még nincs jobb. (Tudod Churchill: nem jó, de nincs jobb)
Ha rendszert azonban nem lehet megváltoztatni, akkor ne rontsuk legalább tovább. Azzal hogy "kiéheztetjük" törvény szerint a pártokat és politikusokat, csak erkölcsi alapot építenek maguknak a lopásra. Ez nagyobb kár, mint rendesen megfizetni (valósan finanszírozni), mert ebben az esetben, ami most van mág igazán erkölcsi magasságokból sem lehet kritizálni és ahogy korábban írtam, még idealisták sem mennek a "pályára", mert ha nem korrupt, nem is igen él meg.

Mindenesetre nagyon kiváncsi lennék ha valaki, csak úgy "prószából" megpróbálna igazat mondani.
Pl. gyurcsány próbálkozott, bajnai szinte csak igazat beszél, mégsem nagy a szimpátia feléjük.
De ha egy új párt felvállalná a tisztességet és az igazmondást, meggyőződésem hogy képes lenne meghaladni a parlamenti bejutási küszöböt.
Persze megértem én, hogy az előbbi példabeli két alak hitelességéből sokat von le a párt a hátuk mögött. Mégis megvan a társadalomban (nem a szoci fanokra gondolok, hanem az értelmes választókra) az a 10-15% amelyik így is értékeli a megjelenést.

nerángass 2009.11.26. 08:25:13

Legelőbb is köszönöm a meghívót.
A költségtérítés az egy olyan forró labda, amelyet nagy előszeretettel dobálnak egymásnak a pártok, a nézősereg vakítására, sajnos tényleg úgy áll a dolog, hogy nem sok jót lehet várni érdemben. De, ha már a fidesznek saját elképzelése van, akkor majd ne felejtsük megkérni őket hogy a várhatóan jelentős többségükkel legalább oldják meg a saját variáns életbeléptetését. Nem vagyok túl optimista. A Seres Mária népszavazását seperc alatt kitriblizték együttesen.
A pártfinanszirozás még síkosabb mert ott aztán milliárdok vándorolnak innen – oda. A legnagyobb baj hogy itt állami pénzek tartják lélegeztetőgépen az éppen kormányzó pártot, ami önmagában síma lopás / sikkasztás, amelyért bizony börtön járna.
A magáncégek kapcsolata a hatalommal sem megnyugtató, mert előbb útóbb a támogató visszakéri – rendszerint többszörösen – a befizetett összeget.
Mint látható, eddig egyetlen eredeti gondolatot sem tudtam a tárgyban hozni. Legfeljebb annyit emlitsek még meg, hogy Obama kampánya az eddigi legdrágább volt a maga nemében, 650 millió dollárt sikerült összeszedni döntő többségben magánszemélyektől és kis összegekben ! A “fundraising” többezer önkéntes és hatalmas on-line háló logisztikáján keresztül ment végbe. A szervezés és hatékonyság magasisikoláját mutatták be, amely a jövőre nézve is meghatározza az elnökválasztások finanszirozásának technikáját.

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.11.26. 10:40:20

@nerángass: Nem kell ide olyan sok egyéni ötlet ;) ... az idők folyamán hegyekben állnak a megoldási javaslatok. ["Amit fel lehet találni, az már fel van találva"]

Ide megoldást akaró politikai elit és főként választók kellenének. Mint már a tóta blogon említettem az igazi ok az önbecsapás, hogy a magyar társadalom (legalábbis területenként más-más, de nagy része) hazudik önmagának.
Tipikusan itt is az a helyzet, hogy amíg a választók nem fogadják el, hogy ennek a jelenleginél nagyobb a költsége, sőt nincs valamiféle választói konszenzus, hogy mekkora költségre gondolnak, addig a politikusok sem tudnak lépni.
Nincs vita, a politika is piac és a politikusok a szavazatok megszerzéséért küzdenek. Ahogy egy cég sem szegülhet ellen a vásárlóknak, úgy a politika sem tud mást tenni, mint azt teszi, amit elvárnak tőle.
A 'vevők' meg ócsó, sőt nagyon alulértékelt politikát igényelnek.
Nem egyedi eset, sírunk a hálapénz miatt is, de ott is tény, hogy a dokik bérébe bekalkulálja a társadalom a hálapénzt is. [Vagyis csak hazudik önmagának.] Nem megemeli a fizut, majd megköveteli a rendet, ahogy azt kell, hanem panaszkodik.

A pártfinanszírozás is csak akkor lesz rendben, ha lefektetünk (mi magyar társadalom) alapelveket. Mekkora szeletet szánunk erre az össztermékből?
Ha megvan az összeg, akkor meg ki lehet alakítani a játékszabályokat, hogy ebből a pénzből mi a reális és mi az irreális. A reális dolgokat elfogadjuk, mint alapelveket, a nem reálisakat pedig megtiltjuk, mert csak a korrupció irányába húz.

Ha olcsó kampányt akarunk, akkor az első, hogy be kell tiltani minden nemű (hagyományos értelemben vett) reklámot. Csak lényegi tájékoztatás megengedett (az meg nem fér fel egy óriásplakátra és nem fér bele egy reklámklippbe.

A parlament létszáma meg csökkenthető, valóságban nem sok képviselőre van szükség, hanem több a képviselők mögött álló tanácsadóra, szakemberre. Persze a jövedelmeket meg kell emelni és nem elfeledkezni a képviselő mögé állított szakemberekről sem, mert ha nem adjuk meg amit kell, akkor más csatornákon (korrupció) kezd áramlani a pénz.

Ha meg korrekt és működőképes rendszert (finanszírozást és szabályozást) építettünk fel, na akkor kőkemény törvényeket hozni a kijátszó korruptak ellen. A politika egy önként választott tevékenység, így lehet írni a jogszabályba bármit. ;) Aki belép erre a játszótérre, az elfogadja a házirendet. Életfogytiglani gályarabságot és még a következő életére is sóbányát lehet előírni a BTK-ben, annak aki hivatalában lop. Ennyi.

Ahogy pl. a közbeszerzési törvény első passzusa is az kellene hogy legyen, hogy alá kell írni egy nyilatkozatot annak, aki közbeszerzési kiírói oldalán áll, hogy ha az általa menedzselt közbeszerzési ügy megbukik bármilyen okból bíróság előtt, akkor a személyes felelősségétől függetlenül soha az életben többet közbeszerzési ügyben ügyintézőként nem vehet részt. Adott egy törvényi környezet, ha nem tudta betartani, akkor ne csinálja! A személyi felelőssége persze még ezt követő, másik kérdés.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2009.11.26. 10:58:59

"De ettől még nincs jobb. (Tudod Churchill: nem jó, de nincs jobb)
Ha rendszert azonban nem lehet megváltoztatni, akkor ne rontsuk legalább tovább. Azzal hogy "kiéheztetjük" törvény szerint a pártokat és politikusokat, csak erkölcsi alapot építenek maguknak a lopásra."

Ezzel teljesen egyetértek...

És azzal is, hogy mondj igazat, betörik a fejed...Nekem pl. Bajnai nagyon szimpi, de kevés emberrel tudom ezt megvitatni, mert lehurrognak, hogy pl. jelentéktelen, meg Gyurcsány bábja stb. Holott szerintem nagy és gázos időben volt nagyon jó helyen, és akkor állt a dolgok élére, amikor senki nem mert, mert mindegyik féltette a hinterlandját, meg a későbbi trónusát...És persze oda ész és áttekintési képesség is kell, ami szintén nincs egyiknek se a maszopon belül. Sorry, Mesterházy Attila is egy igazi komisszár, rendes munkahelye annak se volt életében, szóval én rá nem bíznám magam...

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.11.26. 11:21:54

@Letícia: Én nem féltem bajnait. Megvan a magához való esze.
Mivel jól csinálja, amit csinál és okosan nem vállalja el a biztos bukást a választási versenyben, jól is kijöhet.

Minden azon múlik, hogy ovi képes-e felnőni (orbán nekem már csak ovi marad, a durcás fiúcska, aki képtelen túllépni az emóciókon).

Ha ovi megtartja a bajnai által felvázolt irányt és hagyja hogy az ország kinője a válságot (nem kúrja el), akkor még van is esélye a fidesznek 2014-ben. De ha elkúrják (ami azért várható abból amit eddig mutattak magukból), akkor 2014-ben kell egy ember. Valaki aki alkalmas és képes. Szóval nem féltem én bajnait, okosabb mint a sok ügyeskedő, akik nem mertek a kormányhoz állni, mert nehéz a meló: viharban kormányozni.

Persze a szép reményekhez kell az mszp jó nagy pofára esése, hogy 4 év alatt csak megmozduljon és legyen valami képe és egysége is. Persze legjobban egy komoly új erőnek örülnék [alapvetően konzervatív, liberális, jobboldali beállítottságú vagyok, szerintem megfelelő szociális érzékenységgel], de hát új tiszta és friss erőnek nyomai sincsenek és a választási rendszer kimondottan akadályozza a friss erők placcra lépését.
Ha meg ovi 2/3-ot kap, akkor nárcisztikus lelke méginkább a kétpártrendszer bebetonozására sarkallja majd.
[Ha meg nem kap, akkor mégrosszabb, mert háttéralkukat köt a jobbikkal, hogy megszerezze a legfényesebb játékokat magának.]

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2009.11.26. 12:13:02

@eMeL: szívemből beszélsz! Nekem is OV ovi és teljesen egyetértünk!:) Te, de akkor min fogunk vitatkozni itt?:D:D

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.11.26. 19:59:48

Biztos nem sok mindenki fog innen egyetérteni (érzésem szerint), de én úgy gondolom kormányzó erőként messze nem lesz OV annyira gáz, mint amit a "neazemberrekfizettessékmeg" ellenzéki korszaka alapján gondolnak róla sokan. Az más kérdés, hogy egy csomó olyan jelképes, gesztus szintű téma lesz(egyház, határon túli magyarok, stb.), ami sokaknak nem tetszik (nekem igen, ez egyéni ízlés kérdése), de gazdaságpolitikát Varga Mihály szintű emberek fogják vinni alapvetően. Családi adózás, adócsökkentés (bürokrácia-leépítéssel) szerintem alapvetően jó irány. Mindegy. Meglátjuk. Egyébként a Medgyessy-Gyurcsány értelemben vett klasszikus elkúrásra (10%-os költségvetési hiány) nincs igazán mód, az IMF-hitel elég szűkre szabja a következő kormány mozgásterét ezen a téren...

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2009.11.27. 00:20:35

@Non est volentis: de majd az a púder (ami nekem ízlésem ellen való), meg a pátosz, meg a haza, meg a család, meg a...bbbrrr, na azt lesz nehéz elviselni, nem a megszorításokat. Mennyi képmutató farizeus lesz köztük...:(

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.11.27. 03:00:03

@Letícia: Lesz?

Nem tudom hogy tudnak a tükörbe nézni vagy valóban elhiszik a sok maszlagot?

@Non est volentis:

Csak hát az a sokszor lerágott csont:
Ilyen belépő (igéret cunami) után ovi drága miben is különbözik a hazug ("nem ezt igértétek!") szociktól?
Vagy nekik lehet?

anyátok 2009.11.27. 22:41:06

@eMeL:
"akkor 2014-ben kell egy ember" és "de hát új tiszta és friss erőnek nyomai sincsenek és a választási rendszer kimondottan akadályozza a friss erők placcra lépését" -
fel a fejjel, négy év alatt sok minden történhet. Két évvel ezelőtt azt sem tudtuk, ki az a Bajnai.
Egy kivánságom azért volna: az illető vagy ferencrendi szerzetes legyen, vagy olyan ember, aki magánútom már milliárdossá gazdagodott. Utóbbi előnyben, mert annak biztosan megvan a magához való esze.

anyátok 2009.11.27. 22:45:17

@Letícia:
Szólj a malacnak, TWA megtalálta valahol.
Velem nem tudsz vitatkozni, mert egyetértek Veletek.

anyátok 2009.11.27. 22:49:45

Ja, és hogyhogy "ovi képes-e felnőni" - hát nem hiszem. Viszont talán még van néhány bölcsebb tanácsadója.
Mi a vélaményetek Varga Mihályról? Annyira nem értek hozzá, hogy még véleményem sem lehet.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.11.28. 14:27:59

@eMeL:

Azt hogy kinek mit lehet, mindenki eldöntheti a saját szája íze szerint. Engem ez az egész szájkarate a politikában halálosan untat. Egy dolog érdekel: a konkrét, érzelemmentes kormányzati teljesítmény, aminek egy része (gazdaság) nagyon jól, egzakt módon leírható.
Magyar államadósság 1998 és 2009 között:

1998. 61,1%
1999. 60,4%
2000. 56,9%
2001. 53,6%
2002. 57,3%
-3,8%
2003. 59,7%
2004. 60,5%
2005. 61%
2006. 63,2%

most tartunk: 83,2%-nál(+23,3%!!!). No komment.

Világosan látszik a trendváltás 2002 környékén. Ennyibe került az elmúlt 8 év kormányzása minden magyar választópolgárnak, annak is, aki soha a büdös életben nem szavazott erre az igen tehetséges, haladó, progresszív, európai értelemben vett szociáldemokrata-liberális erőre.

mszpszdsz.uw.hu/allamadossag.html

Még egy érdekes gazdasági mutató:
AZ EU-átlaghoz képesti vásárlóerő értéke+ a GDP alakulása így alakult az elmúlt x évben:

twareakcio.blog.hu/2008/12/12/ennyi_kesz_vege_ezentul_igy_fogunk_elni

Fontos dolog, hogy saját, régióbeli versenytársainkat és a mi adataink alakulását kell nézni. Innentől kezdve nem érdekel, ki mit beszél ellenzékben, az viszont nagyon is, hogy amikor kormányon van, hogy teljesít... És bocs de ez az elmúlt 8 év egy marha nagy elégtelen. (bajnai egy gyenge kettes) OV meg kb 3-as 98 és 2002 között...

vakapad 2009.11.28. 18:16:10

- Benyújtottátok?
- Be.
- Szemetek.
- Mondtál valamit?
- Aha.
- És mit?
- Szemetek.
- Hm. Miért?
- Mert benyújtottátok. Így a végén.
- Minek a végén?
- A lopássorozatnak. Most végre mi jönnénk. Erre ti benyújtjátok.
- Hát igen. De nem ti jönnétek. Hanem ti jöttök.
- Abban biztos lehetsz. Kétharmad. Végre újra lesz király nélküli királyság.
- Viktor sose volt tengerész. Fehér lova sincs.
- De Prónaynk már van.
- Ja. Csapatostul.
- És az allűrök se hiányoznak.
- Nem.
- De most miért kellett benyújtani? Szemetek.
- Mit nyavalyogsz itt nekem! Majd kitaláljátok, hogy lehet megkerülni. Vagy legfeljebb elutasítjátok.
- Tényleg. Nem is rossz. El fogjuk utasítani.
- Valami mondvacsinált ürüggyel.
- Persze.
- Látod, látod, mi mindent megtettünk a közélet tisztasága érdekében, de ti persze elutasítjátok.
- Volt a Gyurcsány javaslat, azt miért nem fogadtátok el?
- Megőrültél? A kormányzás kellős közepén? Különben is, ti se támogattátok.
- Persze hogy nem. Tudtuk, hogy mi jövünk. Egyébként ti meg kicsempésztétek a beszédet.
- Naná. Nem vagyunk hülyék.
- Hát nem. De hogy pont a végén beadni … szemetek.
- Mondtál valamit?

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2009.11.28. 21:18:56

@eMeL: ja, igaz, van, vannak! De aki még normális most ott, utána az agyába száll a dicsőség, elhiszi, hogy az a bizonyos passzát szél!:)

@anyátok: nem szólok én, ide engem is hívtak, meghívóval! eMeL hívja, ha akarja...:) Különben is malackával nem lehet vitatkozni, max. pinpongozung vele a kommentjeinkkel!:)

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.11.29. 09:44:50

@Letícia: "eMeL hívja, ha akarja...:)"

Kellemes szinfoltot tud adni egy threadnek malacka (felpörgeti az adrenalint az tény), csak kicsit egyoldalú a világképe ;)

De hát a net szabad, itt valódi nyilvánosság van még, így ha idetalál, örömmel fogadom őt és bárkit, aki akar valamit hozzátenni.

B1papa 2009.12.03. 17:55:14

eMeL!

Bocsánat, hogy csak későn reagálok. Talán emlékszel még Wittig(H?) Tamásra, aki sikeres szakszervezeti vezető volt, mígnem kapott egy veszélytelen, ámde nagyon jól fizető "nyugdíjas" állást és fogyasztóvédelmi-vezető lett. Kvázi a kormány "megvette kilóra". Nos azt hiszem és terjesztem, hogy ezt példul Franciaországban nem lehet következmények nélkül megtenni. Ott az ilyen ipsét nagyon megvernék.Talán a lábát is eltörnék, mert szerintük áruló. Ezért állítom, hogy FIZIKAI, ELRETTENTŐ erő kell. Akkor vesznek komolyan. Magyarországon többször előfordult, hogy háttér-erő nélkül próbáltak alkut kötni. Az eredményt látjuk. A Szovjetúnió is csak az űrfegyverkezésből értett és kezdett ÉRDEMI tárgyalásokat a leszerelésről, stb. 2006.X.23.-án a kormány remekül alkalmazta ezt, azóta nem is megy ki senki tüntetgetni.Gondolj csak bele: a mostani vezetőinket is mi választottuk, de nem tudjuk/merjük elszámoltatni :(

anyátok 2009.12.06. 20:45:55

@B1papa:
"2006.X.23.-án a kormány remekül alkalmazta ezt, azóta nem is megy ki senki tüntetgetni."
Hát ezt azért nem mondanám:)))
Nem baj, jön a Karácsony.

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.12.07. 04:09:45

@anyátok: Szerintem nagyon nem az "erőszakszervezetek" működésén múlik, hogy kimennek-e tüntetők az utcára.

Összeesküvés elméletem: Most éppen nem célja "valakiknek" 'kirendelni' az utcákra az 'embereiket'.