Volt egy régi blogom, de sajnos megszüntették.
Az eredeti tartalmat most ide másolom.
A szerzői jog szükségességéről és a világméretű visszaélésről a szerzői jog nevében.
Kezdjük az alapoknál.
A szerzői jog bevezetése szükségszerű és célszerű eszköz volt arra, hogy bátorítsuk a szerzőket művek létrehozására azzal, hogy megbecsüli és anyagilag honorálja a szerzőket, ugyanakkor az egész emberiség közös értékévé teszi a kreatív alkotásokat. A szerzői jogból fakadó alkotói jövedelem lehetőséget teremtett, és teremt a mai napig, mind több és mind értékesebb alkotás létrehozására.
Ugyanakkor ezen alapelv szerint a szerző honorálása után –a védelmi idő lejártát követően- a művek közvagyonná válnak és a továbbiakban az emberiség egészének érdekét szolgálják, mivel szabadon felhasználhatóak, átdolgozhatóak.
Ez eddig nagyszerű. Az alkotókat életük végéig, sőt még az utódaikat is jövedelemhez juttatja az alkotásuk.
Helyes… volt egy évszázada is még!
A mai világ azonban felpörgött és megváltozott.
Megváltoztak a körülmények, az alapelvek és a jogszabályok pedig nem változtak.
Illetve megváltoztak, mivel nagy cégek és multik kezdtek pénzt szagolni a szerzői jog üzletben, különösen amióta a szoftverek is szerzői jogi védelemben részesülnek. Ez a változás azonban nem a célszerű, az igazságos és a társadalmilag hasznos irányba mutat, mivel a nagy cégek és multik tőkeereje nem kívánt hatással van a jogalkotók ítélő képességére.
A szerzői jogdíjak védelmi ideje megemelkedett, ma már egészen a szerző halálát követő 70 évre. Ez nonszensz, hiszen ebben a felgyorsult, technikailag lényegesen több lehetőséget és felhasználási formát kínáló, globalizálódott világban a szerző jövedelme az alkotása hasznosításából sokszorosa (több ezerszerese vagy akár több millió szorosa is lehet) a száz évvel ezelőttinek.
A szerző halála utáni védelem (ami a leszármazottak jövedelemhez juttatásáról szól) pedig megkérdőjeleződik, mivel ma már komolyabb megtakarítási, befektetési lehetőségek állnak a szerzők rendelkezésére, amelyek örökül hagyásával gondoskodhatnak leszármazottaikról; másrészt a felgyorsult világunkban ritkábbak a több emberöltőn keresztül is „eladható” szellemi termékek.
Ez a megnövekedett bevétel és a művek „élettartamának” átlagos lerövidülése azt tenné indokolttá, hogy csökkenjen a védelmi idő és hamarabb köztulajdonná váljon a szellemi termék.
A szoftverekre az egyéb szellemi termékekkel nagyrészt azonos szabályok vonatkoznak, miközben lényegi eltérések mutatkoznak. Míg egy jól sikerült regény, zenemű vagy dráma esetében egyáltalán van lehetőség a potenciális 70 vagy több év védelmi idő értelmes használatára, addig a szoftvereknél már 10 év eltelte is kérdésessé teszi a piacon való megmaradást. A művek 70 vagy több éves védelme azonban a gyakorlatban inkább azt eredményezi, hogy a társadalom elveszíti a szabad felhasználás lehetőségét, hiszen a mű „érvényét veszti” mire lejár a védelmi idő. Mivel gyakran a művek kereslete alacsony, a publikálást követő már viszonylag rövid idő eltelte után is, így üzleti hasznot már nem hoznak, ezért nem jelennek meg a nyilvánosság számára. Ilyen esetekben a mű már nem elérhető üzleti alapon, a szabad felhasználása pedig nem lehetséges, vagyis elveszett a társadalom számára. Ez olyan veszteség, amivel a jogalkotóknak tisztában kell(ene) lenniük.
A másik szempont, hogy ma már sok szellemi termék (pl. a szoftverek nagy része) nem is közvetlenül a szerzők számára hozza a szerzői joggal védett jövedelmét, hanem egy a művet hasznosító gazdasági társaság számára. Ez az eset különösen felveti, hogy egy üzleti vállalkozásnak mennyi időre adjunk kizárólagos jogokat a mű hasznosítására, mennyi időt biztosítsunk a befektetése megtérülésére.
Mindezen gondolatok alapján át kellene gondolni a szerzői jogi törvény számos paragrafusát és gondolatát.
2007. november 26.
http://emel.freeblog.hu/archives/2007/11/26/A_szerzoi_jog_szuksegessegerol_es_a_vilagmeretu_visszaelesrol_a_szerzoi_jog_neveben/
*****************************************************************************************************************
Csak az örök kérdés: az össztársadalmi érdek vs. magánérdek.
Bármelyik kap prioritást a "társadalom" veszít.
Meg kell találni a helyes egyensúlyt.
A műveket (miután jövedelmet biztosítottak az alkotónak, hogy a ráfordított munkaidejét kifizessék és lehetővé tették újabb művek alkotását, megelőlegezve a munkaidő bérét) közkincsé kell tenni.
[A remekművek vagyont hozhatnak, a középszerű művek meg középszerű jövedelmet - ez is társadalmi érdek]
Ez nálam axióma.
Lehet vitatkozni hogy mennyi az annyi (mennyi időt, mennyi jövedelmet stb) kell *védetten* biztosítani a hasznosítás monopolizálásával, de hogy ez egyszer le kell hogy járjon, az nekem nem kérdés.
Pl. a 70 év irreálisnak tűnik, amikor egy kiadott sikerkönyv sem igen éri meg az 5-10 évet, a klasszikussá válásra így semmi esélye sincs!
Példáddal élve: ha az életében halmozott fel a szerző és az unokáira hagyta, az szokásos és védendő, de hogy az unoka abból éljen (nem tett le semmit az asztalra, nem adott semmit a társadalomnak), hogy a nagyapja annó írt egy könyvet?
Nekem nonszensz.
Ennyi erővel a királyok és grófok is ragaszkodhatnának az 'isteni' jogon kapott előjogaikhoz és vagyonukhoz.
Vagy ugyanilyen alapon a paraszt aki fát ültetett ragaszkodhatna, hogy az unokája dönthessen arról ki ehet róla és ki pihenhet az árnyékában vagy az útépítő unokája, hogy ki mehet az úton és mennyiért.
Ha valaki valamit tesz(!) a közért akkor azt meg kell fizetni. Az olyan nehezen mérhető értékeket, mint művészet meg felhasználási monopóliummal jutalmazzuk, de mivel minden monopólium káros a közre, így azt időben (vagy akár más, még ki nem talált módon, valamilyen limitekkel) korlátozni kell.
