Az államnak adóztatási eszközökkel kellene megkülönböztetnie a tulajdonosok körét, a közvetlen tulajdonlást előnyben részesítve, ahol többlet haszonként jól beazonosíthatók a valós tulajdonosok.
Különösen az a részvényesi forma zavaró és jobban adóztatandó, amikor a részvény tulajdonosa egy kockázati alap, ami bankok és biztosítók tulajdonai, akiket nyugdíjalapok és befektetési alapok birtokolnak, akiknek a tulajdonosai befektetési bankok és nagyvállalatok, akik tőzsdén és befektetési alapok által birtokolta, akik.... stb, stb.
Ha egy részvény mögött nincs könnyen, egy-két- (max 3 ?) lépésben megadható valós személy akkor a részvényes személyes döntése semmilyen módon nem jut el a cég vezetéséig, onnan a semmiben lóg a cég, nincs is valós kontrol a cégvezetés felett.
Mert egy közvetlen részvénytársaság esetén a részvényeseknek lehet konkrét célfüggvénye: pl. egy nyugdíjalapot kevésbé érdekli az azonnali pénzügyi haszon és fontosabb neki a hosszútávú cégérték.
Ezen túl a cégek hosszú távú érdekeinek előnybe hozása is fontos lenne. Ezért (a cégvezetés kontrolja) volt az a javaslatom, hogy legyen olyan szabály, hogy a cégvezetés mondjuk a cég átlag fizetéseinek 10-szeresét keresheti maximum kifizetett kp-ban. (ebből azért meg lehet élni remélem:) ) Ha ennél többet akarnak nekik fizetni az csak részvénypakettben lehet, amit letétbe kell tenni és csak a cégtől távozás után kaphat meg, azt is úgy hogy 10-20 egyenlő részletben évente (az összeg nagyságától függően).
Vagyis a cégvezetés alapvető érdeke lenne a cég értékének, jövőállóságának megőrzése,
Csak a politikusok el vannak foglalva mással (pl. hatalmi játszmák és korrupció), így pl erre nem jut idejük...
